A Microsoft ma több részletet közölt a Windows 10 legfrissebb publikus kiadásának virtualizációs képességét érintő hibáról
A szoftveróriás fejlesztés alatt álló rendszerének ugyan még csak tegnap jelent meg legújabb verziója, de úgy tűnik ez a kiadás sem mentes a bosszantó hibáktól. Azon felhasználók számára, akik az operációs rendszer beépített Hyper-V virtualizációs technológiáját használnák az új rendszeren, a frissítés nem ajánlott. A redmondi cég Hyper-V programmenedzsere, Ben Armstrong sietett a felhasználók segítségére, s az MSDN blog szekciójában közölte is a virtualizációs esköz hibáját orvosló megoldást.
Következzék bejegyzésének lényegi része, magyarra fordítva:
A fent említett hiba meggátolja, egy, a Hyper-V működéséhez feltétlenül szükséges meghajtó program operációs rendszerbe való bejegyzését, de ami a hiba lényegi részét adja az az, hogy mindez csak friss telepítés esetén van így. Amennyiben már van egy sikeresen feltelepített korábbi verziód, melyen engedélyezted a virtualizációs technológiánk, akkor minden probléma nélkül frissíthetsz az új kiadásra. Illetve ha a Project Spartan-t és a Hyper-V-t is szeretnéd használni az új rendszeren, a következőket kell tenned:• Fel kell telepítened a Windows 10 egy korábbi verzióját
• Engedélyezned kell a Hyper-V-t
• Végül már csak frissítened kell az új 10049-es kiadásra
Egyébiránt az is megoldást jelenthet, ha a „gyors” kiadási ciklusról a „lassúra” váltasz, s megvárod, míg egy újabb kiadás nem érkezik, mely orvosolja a fenti problémát.
Source: Windows Central