This page looks best with JavaScript enabled

A Microsoft megerősítette: A Lync Skype for Business néven lesz a jövőben elérhető

 ·  ☕ 2 min read  ·  ✍️ bozsikarmand

A Microsoftnak egy nagy marketingstartégiai gondja van, mely most a Skype vállalati alternativáját is érinti. Ennek megoldásán ugyan dolgoznak az utóbbi időben a kommunikációs stratégia változtatásával, de ettől a hosszú idő óta fennálló probléma még nem fog egyik pillanatról a másikra megszűnni. Nem szeretném pattanásig feszíteni a kedves olvasó idegszálait, így felfedem a koncepcióban rejlő bajt: a cég bizonyos márkanevein belül totális az átláthatatlanság. A redmondi szoftveróriás azon kísérlete, hogy szoftvereihez kiemelkedő támogatást nyújtson egyrészt bevált, másrészt viszont mindeközben a termékkategóriák rendszerét (melynek tökéletesen áttekinthetőnek és egyértelműnek kellene lennie) sikerült egy igencsak ingoványos talajra vezetni, sok buktatóval. A vállalati piac nagyját és a végfelhasználói szegmens jelentős szeletét uralva arra kellett rádöbbennie a vállalatnak, hogy folyamatosan az arculatváltozásokat, termékösszevonásokat kell magyaráznia a sokszor ugyanazt a szolgáltatást nyújtó házon belüli alternatívák leépítése mellett.

Miért van például ennyi termékváltozat a Windows-ból? Mi a különbség az Outlook és az Outlook.com közt? Most a vállalati felhő megoldást tulajdonképpen minek is nevezzem? SharePoint? OneDrive for Business? Miért van három különböző áruház a Windows ökoszisztémában (Xbox Music, Xbox Video, Windows Store)? Végül, de nem utolsó sorban: Minek folytatni olyan projektek támogatását, mint amilyen a Lync (ami úgy hiszem, jobb megoldás lenne hosszútávon) ha már van egy bejáratott, majdnem mindenki által ismert márkanév és program a szoftveróriás tulajdonában? Itt most természetesen a Skype-ra gondolok.

Ugyan Redmondban jelenleg még nem erősítették meg a híresztelést, de minden jel arra mutat, hogy a Windowsnál és az Outlooknál történt szemléletváltás a többi termékre is kihat majd. A Windows 10 technikai előzetesében található Áruház alkalmazás nemrég egy frissítésen esett át, mely összevonta egy applikációba a Windows piacterét a fent említett zene- és videó vásárlási modulokkal.

A vállalatoknak szánt OneDrive a SharePoint for Workplaces-t váltotta, mint ahogy feltehetőleg most a Skype for Business fogja a Lync-et. A névváltás ebben a hónapban kerül bejelentésre.

A szoftveróriás március 18-án kerít sort az átnevezésre, s mindez a változás, a Microsoft skypeBusiness Twitter csatornáján kerül közlésre a nagyérdeművel, egy hivatalos bejelentést követően. Ez nem csak egy kulcsfontosságú kommunikációs termék marketingeszközeinek változása lesz, sokkal inkább az egységességre való törekvés példájaként lesz értelmezhető, mely a vállalati piac szereplőinek a költséghatékonyság lehetőségét helyezi előtérbe, a zavartalan, és különösebb tanulást nem igénylő átállásnak köszönhetően.

Maradjatok velünk, 18-án még több információval szolgálhatunk majd.

Source: WinBeta

Share on

Armand Bozsik
WRITTEN BY
bozsikarmand