This page looks best with JavaScript enabled

2016-ig nem várható új Windows Server

 ·  ☕ 1 min read  ·  ✍️ bozsikarmand

A Microsoft tegnapi bejelentésében kihangsúlyozta, hogy 2016-ig nem várható új verzió a Server termékvonalon, azonban 2015-ben sem áll meg az élet, ugyanis előzetes tesztverziókra is számíthatnak az érdeklődők akárcsak a Windows 10 esetében. Az első előzetes az új termékből tavasszal érkezhet, a System Center Configuration Managerrel egyetemben. Alább olvasható a cég hivatalos közleményének fordítása:

A termékek fejlesztésének előrehaladtával terveink közt szerepel előzetes verziók kiadása az év hátralévő részében, így a végleges szoftver megjelenése 2016-ban lesz esedékes. A következő előzetes elképzeléseink szerint 2015 tavaszára várható. A Windows Server továbbra is a Windowszal közös kódbázisra épít, s csapataink ezután is közös erővel dolgoznak majd ügyfeleink elégedettségéért. A System Center Configuration Manager következő verziója, mely Windows 10 támogatást hoz, valamikor a Windows megjelenésének ideje körül válik elérhetővé.

A vállalat azt nem közölte, hogy a jövő évben pontosan mikor várható a szerververzió új kiadása. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy normál esetben eddig a Windows és a Windows Server termékvonal mindig majdnem egyszerre jelent meg, s a soron következő asztali operációs rendszerről pedig tudni véljük, hogy valamikor 2015-ben érkezik.

Sources: Windows Central, Microsoft TechNet

Share on

Armand Bozsik
WRITTEN BY
bozsikarmand